Az első benyomások az idei kötelező kampányról


A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2013-as kampányában a biztosítók ismét jelentős, 10-15% körüli kedvezményt kínálnak a tavalyi díjakhoz képest, amivel némileg tízezer forint fölé pozicionálódott az átlagdíj.

A biztosítók jelentős hangsúlyt fektettek a CASCO és lakásbiztosítás együttkötésbe, mivel itt 30-60%-os kedvezményt is el lehet érni a KGFB éves díjából. A piac az idei átszerződések számát a rendkívül alacsony díjkülönbségeknek köszönhetően ötszázezer alá teszik. A szerződések számát tekintve a biztosítók versenyét az Allianz vezeti, majd a K&H, a Generali, a Köbe, a Groupama-Garancia követi. Az élbolyhoz közel az Uniqa található.

Az idei 500 ezres várható kötésszám jeletősen elmarad a 2009-es 1,5 milliótól és az azt követő évektől is, 2010-ben 1,2 millió, míg 2011-ben 750 ezer átszerződés történt. Az ügyfeleknek a felmondás határideje december 1. éjfél, míg az új szerződést ráérnek december 31-e éjfélig megkötni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kötelező biztosítás kalkulátorral történő biztosítóváltások esetén a felmondást és az új szerződés kötését egyszerre végzik az ügyfelek.

A Groupama-Garancia Biztosító idén bevezette az aktív kárrendezést, amelyet az egész piac szorgalmaz, viszont könnyen díjemelkedéshez vezethet, hiszen eddig nem a szerződőnek történt a szolgáltatás, így a legalacsonyabb díjra szerződtek, az aktív kárrendezéssel viszont fordul a kocka, hiszen egy károkozást mindenkinek a maga által választott biztosító fogja rendezni.

A díjkalkulátorral történő szerződéskötés esetében mindenképpen érdemes alaposan megnézni a biztosítók által kínált solgáltatások tartalmát, mivel a legtöbbször a térítésben, vagy a fedezetek tekintetében valamilyen korlátba ütközünk, azaz nem teljes biztosításokról van szó.

Vissza