Egy káreset során érdemes szakember segítségét kérni


A nyomott CASCO díjak következtében a biztosító társaságok komolyabban ügyelnek a kárkifizetésekre, mivel a megtérülést itt tudják pozitív tartományban tartani, mivel a piac szűkül évről évre, nincs lehetőség komolyabb mennyiségű szerződés bevonására.

Ennek következtében egy káreset kapcsán a biztosító hajlamos gyorsan megállapítani a "nem térítendő" kategóriát a károsult részére. A biztosítók rendszerint valamilyen kifogást keresnek elsősorban és ha tehetik, akár egy lejárt jogosítványra hivatkozva utasítják el a kárkifizetést. Amennyiben a papírok körül minden rendben van, baleset körülményeit vizsgálják, ahol szintén könnyen és gyorsan megállapítható szubjektív körülmények miatt, hogy azon a helyszínen a leírás szerinti baleset nem következhetett be, azaz fennáll a biztosítási csalás lehetősége.

A legtöbb ilyen esetben az ügyfelek nem csalnak, hanem a kárbejelentés alkalmával a leírás nem volt pontos. Ennek elkerülésére ajánlott a kárbejelentés elején egy kárszakértő bevonása az ügybe, elkerülve a biztosító nemfizetését, vagy egy lényegesen alacsonyabb kárkifizetést a valósnál.

A kárösszeg nagysága is problémát szokott okozni, de ezt egy számítógépes program segítségével szinte hajszál pontosan meg lehet határozni. A gond abból fakadhat, hogy a kárszakértő viszi be a számítógépbe, hogy mely alkatrészt kell cserélni, melyek javítható és milyen szinten sérült egy-egy elem.

A kárkifizetésnél a biztosító figyeli, hogy ki a kedvezményezett. A CASCO biztosítással rendelkező autók szinte 100%-ban hiteles gépjárművek. Sajnos sokan vannak elmaradva egy-két havi díjjal, ami megnehezíti ilyenkor a gépjárműtulajdonosok életét. Sok esetben a biztosító a pénzintézetnek kénytelen fizetni.

Egyes biztosítók a kárkifizetést számlához kötik, illetve a vagyontárgy állapotának a helyreállításához. Több bírósági döntés született már azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonos nem kötelezhető a vagyontárgy állapotának helyreállítására, viszont a kártérítés teljes mértékben megilleti őt.

A biztosítók gyakran megegyeznek az ügyféllel, ilyenkor a kárértéknél kevesebb összeget ajánlanak, viszont nem kérik a kár helyreállítását a tulajdonostól, aki pedig eláll minden további kárigénnyel az ügy kapcsán.

Vissza