Ténylegesen emelésre kerül a CASCO biztosítás díja?


A folyamatosan növekvő autó átlagéletkor megköveteli azt, hogy az idősebb autókra is kínáljanak casco biztosítást a biztosítók, hisz a KSH adatai szerint a magyar gépjárműállomány életkora most már megközelítette a 12 évet. Magyarországon mindössze 860 ezer autónak volt casco biztosítása az idei első negyedévben, és inkább a fiatalabb autókra kötötték nagyobb százalékban.

A Generalinál például a casco biztosítások felét 6-10 év közötti autókra kötötték. A biztosítók a lakás és casco biztosításba kapaszkodnak, ha ezek profiltartalmát is elveszítik, az többüknek tevékenységük befejezését jelentené, így elkerülhetetlennek látszik a díjemelés. Azonban erről tájékoztatniuk kell ügyfeleiket, és ha nekik nem felel meg, lehetőségük lesz más társasághoz szerződni. Azonban a díjemelést az újonnan kötött szerződésekre érvényesíthetik, hisz a megkötött szerződések esetében meg kell várniuk az évfordulót, hisz nem lehet a már megkötött feltételeken változtatni.

Az elkövetkezendő években az ügyfelek 10 százalék körüli emelésre számíthatnak casco terén. Az előző év statisztikái alapján, akik interneten keresztül kötöttek szerződést, hisz a casco biztosítás kalkulátor segítségével a biztosító ajánlatait összehasonlíthatták, így interneten keresztül a számukra legmegfelelőbb szerződést köthették meg, mint díjajánlatot, mint a szolgáltatást tekintve.

Vissza