2013-tól fizethetjük a vagyonbiztosításokra kivetett adót is
A Parlament elfogadta a biztosításokra kivetett adót, amelyet a biztosítók megértéssel fogadtak, az ország nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel. Az utolsó pillanatban az adó módosításra került a Költségvetési Tanács által, de nem fizetünk kevesebbet, csupán technikai dologról van szó.
A törvény viszont kiengedte az adó alól a mezőgazdasági biztosításokat, hiszen az ennek a szektornak kínált állami támogatás értelmét vesztette volna. Kimarad az adózásból az életbiztosítás és a viszontbiztosítás is. A kötelező biztosítás tekintetében a baleseti adó nem kerül kivezetésre, amely nagy könnyebbség a biztosítóknak mind adminisztratív, mind pedig adózási szempontból (itt nem biztosító, hanem az üzembentartó az adó alanya).
A kötelező biztosítás esetében így nem lesz változás, továbbra is marad a 30%-os baleseti adó, amelyet a biztosító szed be. A biztosítás díja elől kitérni nem lehet majd továbbra sem, de van lehetőség a kötelező biztosítás kalkulátorral spórolni a díjból.
A CASCO biztosításoknál már más a helyzet. A biztosító az adó alanya, így csak rajta múlik, milyen mértékben hárítja át a terhet az ügyfelekre. Amennyiben a piac nem szorítja rá a biztosítókat, hogy benyeljék a CASCO 15%-os terhét, abban az esetben hatalmas felmondási hullám indulhat el. A CASCO kalkulátor itt is eleve egy jó lehetőség a megtakarításra, hiszen a 2 éves szerződéseken lehet 20, de akár 30%-ot is fogni.
A lakásbiztosításoknál vélhetően a biztosítók komoly szerepet fognak vállalni a plusz 10%-os teher átvállalásában, hiszen ez a legértékesebb szegmens. Az ügyfelekre itt is jellemző, hogy az akár 8-10 éve megkötött, és azóta évente indexált díjú szerződéskkel rendelkeznek, holott a lakásbiztosítás kalkulátorral minimum két évente lehet olcsóbb biztosítást találni, amely ráadásul több és jobb szolgáltatást tartalmaz, mint a régi.
Az utasbiztosítások 10%-nál más a helyzet. A biztosítók már évek óta alig-alig emeltek a díjaikon, ráadásul több utasbiztosítási módozat, 2-3 csomaggal is rendelkezik. A díjemelés lehet bújtatott, változatlan díj mellett csökkentik a szolgáltatásokat és-vagy a fedezetek limitjét. Az utasbiztosítás kalkulátorban könnyedén megtekinthető az utasbiztosítások díján kívül a fedezetek és a szolgáltatások is.
Vissza