Allianz e-biztosítás


A biztosító e-biztosítás termékeit tekinti a jövőnek, hiszen a vagyonbiztosítások területén lényegesen kisebb költséghatékonysággal működtethető, mint a hagyományos szerződéskötések. A biztosító sokkal hatékonyabban tudja kiszolgálni az ügyfeleket, akiknek ez sokkal kényelmesebb ügyintézést jelent.

A biztosító 2010-es e-GFB bevezetését követően, mér rendelkezik e-lakásbiztosítással és e-CASCO biztosítással is. A biztosító állományában 25% rendelkezik valamilyen e-termékkel, ami két évvel a bevezetést követően sikernek mondható. Az ügyfelek ezeknél a termékeknél a megkötésen túl, a kárbejelentést, a szerződésmódosítást vagy a díjfizetést is tudják a neten intézni.

A biztosító számos kapcsolt szolgáltatást is bevezet a kötelező biztosítás kampányban, vagy kiterjeszt olyan ügyfelekre, akik korábban az adott szolgáltatást nem érhették el. Ilyen a B10 Extra2, amely 60% kedvezményt biztosít. További kiegészítő biztosítás a lopás és elemi károkra fedezetet biztosító Bázis CASCO és a limit nélküli Törés CASCO. Az aktív kárrendezést nyújtó Allianz Kötelező Plusz szolgáltatás évi 2.400.- forintért érhető el, és így a károsult ügyfél a saját biztosítójánál tudja a kárügyintézést végezni.

Az Allianz Assistance 24 az általános asszisztencia szolgáltatásokon túl, más káresetek esetén is szolgltat. A Plusz egy jármű kedvezményt a biztosító az idei éveben is megtartotta, így a több járművel rendelkező ügyfelek ismét jól járhatnak.

Vissza