Kárleltár a mezőgazdaságban
A Generali Biztosító összesítette a mezőgazdasági biztosításra kifizetett kártérítéseket a 2012-es évre. Idén lényegesen jobb évet zártunk a természeti katasztrófák nyomán, viszont az aszály hatalmas kárt tett a növényekben.
Idén elkerülték az orságot az ár-, és belvízek, viszont az aszály, a fagy és a jég komoly kárt okozott a mezőgazdaságnak. A Generali Biztosító 1300 kárbejelentést regisztrált és majd egymilliárd forintot fizettek ki kártérítésként. Körülbelül 2,5 millió hektárt biztosítanak ma a mezőgazdaságban, miközben az elszenvedett károk elérik a 130 milliárdos forintos összeget.
Ebben az évben a biztosító a jégverésre fizette a legtöbbet, mintegy hatszázmillió forintot. Tüzekre 116, a viharkárra 82, a fagykárra 32 milliót fizetett a biztosító. Aszály kárra csak az idei évtől lehet biztosítást kötni, így ezzel alig több, mint százhatvanan éltek és a kifizetett kár mértéke néhány tízmillió forint.
A biztosító életében a legnagyobb kifizetés a 2010-es kétmilliárd forint volt, amelyben a jégverés vitte el a kárkifizetések nagy részét. A mezőgazdasági biztosítási fedezetek között van a jégkárbiztosítás, a homokverés-kár, a viharkár, és a fagykár. A biztosító az erdőtulajdonosoknak is kínál szolgáltatásokat a biztosító fekidőlésre és árvízre.
A jószágokban esett károkra történt kifizetések elérték a 40 milliót. Az állatokra köthető biztosítás kényszervágásra, idegen járművel történő ütközés miatti elhullásra és természeti csapásokra, mint például a vihar, villá, tűz, földcsuszamlás, és kőomlás károkra.
Vissza