Kötelező tarifamódosítás lehetősége év közben


A kötelező biztosítás liberalizációja lehetővé teszi a biztosítóknak, hogy az október 30-i kötelező tarifa hirdetést követően, év közben tetszés szerint módosíthatja a díjait. A feltétele, hogy a már megkötött szerődések díjait érintetlenül kell hagynia, illetve minimum hat hónappal korábban meg kell hirdetnie a Felügyelet oldalán az új tarifákat.

A biztosítók lehetősége nem csak a díjak további csökkentésére, hanem a növelésére is nyitott, bár extrém helyzet bekövetkezése nélkül, inkább a verseny díjcsökkentő hatása fog érvényesülni. A költségnövelő tényezők lehetnek az alkatrész árak jelentős mértékű növekedése, vagy a balesetek számának emelkedése is.

Alapvetően a biztosítók a piaci igényekre fognak reagálni és annak megfelelően módosítják majd a díjaikat. Az új szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a jelenlegi gyakorlatot folytatva, a szereplők a biztosítási fordulót megelőző 60 napon túl tudjanak szerződni. Viszont, a már megkötött szerződések továbbra is egy évre szólnak, azok díját és szolgáltatásait módosítani már nem lehet.

Az autókereskedők évente 4-500 ezer autót helyeznek forgalomba, ennyivel csökken a kampányidőszakban váltó autós száma és nő az év közben váltóké. A 2010-ben bevezetett változásokat, miszerint a 2010. után vásárolt gépjárművek biztosítási évfordulója a vásárlás napja, az év közben váltók szokásai teljesen eltérőek a kampányban váltóéktól.

A kampányidőszakban történő kötelező váltások esetében a díj, míg év közben a szolgáltatások minősége és a biztosító megbízhatósága nyom a legtöbbet a latba. Ráadásul az év közben történő váltások jelentős mértékben, mintegy 25%-al maradnak el arányaiban a kampányban váltóéktól.

Az új szabályozás érinti a kártörténeti nyílvántartást is. Mindenki egyedi azonosító számot kap, és a korábbi kártörténetek ezen a számon egyfűződve könnyen nyomon követhetőek és nyílvántarthatóak.

Vissza