Szombaton indult a kötelező biztosítás tarifahirdetése


Az Uniqa Biztosító nagyon alacsony árakkal rukkolt elő. Az Aegon Biztosító pedig már kijelentette, hogy ez a hatalmas árcsökkenés értelmetlen és ebben az árversenyben nem kíván részt venni.

Azért is nagyon fontos, hogy az alacsony áraknál körültekintőek legyünk, mert a kárrendezés korrektségét ez már nem biztos, hogy lehetővé teszi.

A két biztosító az Internetes kapcsolatot helyezi előnyben és a szolgáltatásokra is nagy hangsúlyt fektetnek. Jelentős kedvezményeket adnak, főleg, ha a kötelező biztosítással együtt köti a CASCO biztosítást, melyet KGFB kalkulátor kiszámít az ügyfeleknek.

Nem csak az új teljesítmény alapú díjszámítás a különleges ebben a kampányban, hanem az újonnan belépő román Astra Biztosító, aki nagyon alacsony díjakkal jelent meg, a többiek alá ment a trifálással. De ez veszélyes is lehet, mert a kárrendezés és az ár nem biztos, hogy ki fogja egyenlíteni egymást. Az Aegon Biztosító az ennyire alacsony árak ellen kampányol. Az ügyfelei a 14000 Ft/ félév alá nem mehetnek. Úgy vélik, hogy ez az ár még biztonságos. A PSZÁF eddig még nem szólt bele. Talán még erősebb versenyt vár a biztosítóktól.

A kötelező biztosítás évek óta csökkenő árakat mutat. Több szakember úgy véli, hogy emiatt közel 20 milliárd veszteséget mutat majd a piac.

Az Uniqa Biztosító ennek ellenére az ügyfelek pénztárcájára fekteti a hangsúlyt. -20% kedvezményben is részesülhet egy-egy ügyfél. Eddig 370 ezer ügyféllel rendekezik, de CASCO biztosítás szrződéssel csak 40 ezerrel rendelkezik.

A szolgáltatásokra is nagy hangsúlyt fektet. Például internetes hozzáférés az okostelefonokon keresztül a honlapuk elérhető.

A KW alapú számlálás kis gondot is fog mutatni, ugyanis több forgalmiban rosszul van bejegyezve. Bár a biztosítók a Központi Hivatal honlapján utána tudnak nézni a pontos számoknak.

Akik az e-mail címüket megadják, azok is kedvezménybe részesülhetnek. A társaságnál azt mondják, hogy mióta az ügyfeleket sms-ben és e-mailben értesítik a közelgő díjfizetésről, azóta kevesebb a szerződésbontás a nemfizetés miatt.

Az Aegon Biztosítónál úgynevezett kockázatpolitikát vezettek be, miszerint pótdíjat fizet az, aki huzamosabb ideig külföldön használja a gépjárművét vagy éppen a gyerek autót vezetni tanul.

Az Aegon Biztosító úgy véli, hogy az ügyfeleknek lassan az ár mellet már az is fontos, hogy mennyire megbízható a biztosító és milyen a háttere.

Vissza