Váltsunk kötelező biztosítást


A tavalyi évben volt a KGFB utolsó kampánya. Ekkor minden autós novembertől decemberig válthatott KGFB-t. Most ez megváltozott, a biztosítás az autó vásárlásának időpontjához kapcsolódik és ettől számított egy évre lehet felmondani és újra kötni.

Sokan azt hitték, hogy a tavalyi kampány lesz az utolsó. Ők tévedtek! Az idei kampány lesz a legnagyobb, olyan, mint még soha. Az egész biztosítási rendszer átalakuláson megy keresztül, mivel a biztosítók már a motor teljesítménye alapján számolnak. Az alkuszcégek a kalkulátoraikat közzétették, így mindenki össze tudja hasonlítani az összes biztosító tarifáit és meg is tudja kötni kötelező biztosítását is.

14 biztosító versenyzik az autósok kegyeiért. Az AIM Biztosítót felfüggesztette a PSZÁF, mert szabálytalanságokat tárt fel nála.

Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a vidéki, idős, kis teljesítményű autóval rendelkező gépjármű tulajdonosok járnak a legjobban idén, a fővárosiak pedig a legrosszabbul. 25-30 ezer Ft is lehet a különbség, ugyanazokkal a feltételekkel.

A felmérések azt is mutatják, hogy a nagy teljesítményú autóval rendelkezők sem jártak rosszabbul, mint azt előzőleg gyanították, ugyanis az ő díjuk nem változott.

Viszont mindenki üljön le, nézze meg a biztosítók ajánlatait, használja a kötelező biztosítás kalkulátort és csak ezek után döntsön.

Vissza