A lakásbiztosítással fedezett ingatlanok aránya nem mozdul évek óta


A környező országok biztosítottságát figyelembe véve, a nyugati országokhoz minimális elmaradásban vagyunk. Viszont Szlovákia, vagy Románia tekintetében fényévekre előrébb járunk a lakásbiztosítás kérdésében, ennek ellenére a hazai piacon súlyos problémának mondható az alulbiztosítás.

A spórolás a szerződések kárára történik. A lakásbiztosítás kalkulátor kiváló eszköz a takarékoskodásra, de sokan saját kárukra visszaélnek azzal a lehetőséggel, hogy a díjak leszorításáért az ingó és ingatlan vagyonukat a valósnál kisebb összegre biztosítják.

A tulajdonosok a kényszerűségből megspórolt évi pár ezer forintért cserébe, egy kár esetén a valós kár töredékét kapják csak kézhez, mivel egy alulbiztosítás esetében a biztosítók arányosítva fizetnek. A meglévő biztosításokra sem fektetnek a magyarok elég hangsúlyt, egyszer megkötötték és onnantól nem fordítanak több figyelmet rá. A lakásbiztosítás közben elavul, és a piaci árhoz képest drágává válik.

Szerződéskötéskor a pótlási, illetve az újjáépítési értékre szerződjünk. Egy teljes totálkár esetén a biztosító az ingatlan újjáépítési és az ingóság pótlási értékét fizeti ki a szerződőnek. Amennyiben az ingó, vagy ingatlan vagyon esetében történik változás, azt mindenképpen jelezzük a biztosító felé, legkésőbb a lakásbiztosítás fordulónapjáig. Megváltozott ingó és ingatlan vagy nagyságot az indexálás nem fedezi, csak az árszínvonal változását kompenzálja.

Vissza