Nem kötünk több utasbiztosítást, de többet költünk rá


Az utasbiztosítás kalkulátor adatai szerint, nem kötnek több biztosítást a turisták, viszont egyre inkább a védelemre öszpontosítanak és a drágább biztosítások közül választanak. Általában itt nagyobb a térítési limit és lényegesen több szolgáltatás található.

Érdemes azonban alaposan szemügyre venni az utasbiztosítások díján kívül a kínált szolgáltatásokat és fedezeteket, mivel könnyen érhet bennünket olyan meglepetés, hogy egy közepes értékű biztosítás több elemet és magasabb térítési limiteket tartalmaz egyes, ámde rendkívül fontos kockázatra, mint egy 20-30%-al drágább társa.

Hiába a sok szolgáltatás, ha az számunkra nem hasznos, értéket nem képvisel de baleset és betegség esetében lényegesen elmarad a térítési limite a másik utasbiztosításétól. Fontos tehát nem az ár alapján dönteni, sőt az ár legyen az utolsó, amit nézünk. Először érdemes kiválasztani a számunkra megfelelő biztosításokat és utána lehet csak az árat is figyelembe venni.

Az utasbiztosítások internetes értékesítését elősegíti, hogy ma már lehet az utolsó pillanatban is kötni, igaz, akkor már csak bankkártyával. Az online utazásszervezés előretörése szintén kedvez az online értékesítésnek, hiszen aki az utazását a neten intézi, az a biztosítását is ott fogja.

Általában azok a külföldi utak nincsenek biztosítva, amelyek néhány napra és egy közeli helyre irányul. A hosszabb, családos, vagy síelős utakat majd 100%-ban biztosítják.

Vissza